Miért nem lehet bármennyi napelemet telepíteni a sivatagokba?

A világ tíz legnagyobb naperőműve sivatagokban és egyéb száraz területeken található, ami egyáltalán nem meglepő, tekintve, hogy a napelemek a napfényből állítanak elő energiát. A sivatagokban magas a napos órák száma, és a napelemekben található félvezetők alapanyagát jelentő, homok alapú szilíciumban is bővelkednek ezek a területek. Domborzatukat tekintve sík terepviszonyok uralkodnak, többségében homoktengerek és kavicssíkságok borítják. Száraz és sivár mivoltuk miatt kevéssé alkalmasak az élet fenntartására, így a napelemfarmok nem veszik el a vegetáció hasznos területeit, mint például az szójaültetvények, melyek a dél-amerikai esőerdők irtásáért felelősek. Kézenfekvő lenne tehát a forró és terméketlen sivatagokat energiatermelő bázisként kiaknázni.

A kutatók már évek óta vizsgálják a lehetséges következményeit a Szahara teljes területének napelemekkel történő betelepítésének. Bolygónk legnagyobb sivataga körülbelül 9,4 millió négyzetkilométer kiterjedésű, ami nagyjából Magyarország területének a százszorosa: egy ekkora napelemfarm Földünk jelenlegi energiaigényének a négyszeresét tudná előállítani, ráadásul a jelenleg ismert legtisztább módon. A történet azonban sajnos mégsem ennyire egyszerű, mert a projekt megvalósítása ökológiai katasztrófát idézne elő.

A napelemek sötét felülete jobban elnyeli a fényt, mint a sivatag összefüggő felületén található világos homokszemek. Az itt telepített napelemek körülbelül a fény 15 százalékát tudják elektromos árammá alakítani, a maradék pedig hőenergiává alakul át. A többlethő nem okoz problémát sem a jelenlegi lakossági, sem az ipari felhasználás során, azonban a Szahara hatalmas mértékű befedése láncreakciót indítana be. Amennyiben a sivatag egyötödét beépítenék napelemekkel, úgy az általuk generált hő jelentősen megnövelné a szárazföld és a környező óceánok közötti hőmérsékletkülönbséget. A hőmérsékletnövekedés következtében csökkenne a légnyomás, ami pedig a nedves levegő esőcseppekbe rendeződéséhez, majd monszunszerű esőzésekhez vezetne. A hatás innentől kezdve mindenki számára sejthető, a sivatagokban idővel megjelennének a növények. Bármennyire is furcsán hangzik, a növényzet elterjedése tovább károsítaná bolygónk ökoszisztémáját, hiszen a napelemekhez hasonlóan kevésbé verik vissza a fényt, mint a homok.

A kidolgozott modell szerint a Szahara egyötödének letakarása 1,5C míg a félnek a letakarása pedig 2,5 Celsius fokkal növelné meg a helyi átlaghőmérsékletet. Globális szinten nézve pedig 0,15, illetve 0,39 Celsius fokkal nőne a Föld átlaghőmérséklete, de az eloszlás nem lenne egyenletes. A sarki térségek melegednének a leginkább, mely tovább fokozná jégsapkák olvadását, és az ökoszisztémánk pedig még jobban felborulna.

A kutatás eredményeinek ismeretében tehát nem lenne kedvező a bolygó egészére nézve, ha a sivatagos területeket ilyen drasztikus mértékben beépítenék. Kihangsúlyozandó, hogy a fényelnyelés mértéke a sivatagos területeken jelentene problémát, nem pedig más éghajlatok növényekkel, épületekkel és utakkal tarkított településein. Szerencsére nincs szükség a Szahara betáblázására: amennyiben a lakosság és az ipar egyaránt paneleket telepít a saját ingatlanjaira, akkor egy fenntartható, környezettudatos és nem utolsósorban költséghatékony rendszer alakul ki. A tisztán fenntartható rendszerek saját felhasználásra termelik az áramot, így nem szükséges a távoli sivatagokból importálni az energiát, amit helyben is megtermelhetnek.

Csupán néhány négyzetméternyi tetőfelületet takaró panel elég lehet ahhoz, hogy egy teljes család energiafelhasználását fedezze, anélkül, hogy természeti katasztrófát idézzen elő